Soós Anita Miss Universe 2006 Első Udvarhölgy

2006. április 15-én került megrendezésre az immár tizenöt éves Miss Universe Hungary szépségverseny 2006. évi döntője.
Az eseménynek a pécsi városi sportcsarnok adott otthont. A megmérettetésre ismét több száz ifjú hölgy jelentkezett, közülük választotta ki a zsűri több elődöntő folyamán azt a huszonkét hölgyet, akik végül is megmérkőzhettek a királynői koronáért. A versenyzők nemcsak szépségüket mérték össze, hanem a verseny délutánján lezajlott teszt alkalmával intelligenciájukról is számot kellett adniuk. Az est folyamán a hölgyek három tour-ban, koktélruhában, fürdőruhában, majd estélyiben mutatkoztak be a közönségnek. Közben népszerű művészek, a Fiesta, Komonyi Zsuzsi, Marcellina és a Grácia hegedűs trió szórakoztatta a nézőket. A lányok felvonulásait az Afro Keguys Band dobosai, valamint a Ritmo Latino táncosai tették még pörgősebbé. A műsort Csisztu Zsuzsa vezette.
A zsűrinek szokás szerint nem volt könnyű dolga, de végül mégis csak megszületett a döntés, a királynői korona a húszéves budapesti Bende Adrienn fejére került. Első udvarhölgye a huszonegy éves székesfehérvári Soós Anita, míg második udvarhölgye a húszéves pécsi Vígh Adrienn lett. Mindhárom hölgy jelenleg felsőfokú tanulmányait végzi. A királynőt, aki hazánkat képviseli majd Los Angelesben, a Miss Universe világversenyén - Toller László, Pécs város polgármestere, valamint a tavalyi királynő, Proksa Szandra koronázta meg.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
| © Photos by Tamas Hajdu |
||















